Minitúra-tippek 3 évesekkel Budapest környékén

Kedves barátnőm kérte ötleteimet azzal kapcsolatban, hogy hol kirándulhatnának 3 éves kislányukkal.

A kisgyerekes túrák általános paraméterei a következők:

  • a gyerek napi rutinját figyelembe kell venni, nem ajánlott megzavarni a napirendet pl. túl korai keléssel – ehhez mérten kell megtervezni az oda- visszautazást is.
  • hosszú távban nem gondolkodhatunk, és jó, ha találunk valami felfedeznivalót- érdekességet az útvonalon. A 2,5-4 éves gyerekektől még nem várhatjuk el, hogy lekösse őket kizárólag az erdőjárás egy fix útvonalon.
  • ezzel kapcsolatban könnyen megvan az esély arra, hogy a gyerkőc hamar elterelődik, és szívesebben szed virágot/gyűjt faleveleket/kutat állatnyomokat a tervezett túrajelzésen való haladás helyett.
  • egy idő után elfáradhat (esetleg nyűgös lesz), onnantól általában vinnünk kell.

Jelen barátnői ajánlás- kéréshez hozzátartozott az is, hogy

  • az út most valóban minitáv legyen, lehetőleg kb. 2 km, mert az esetleges gyerekcipelés hosszabb távon eügyi okok miatt nem jöhet számításba.
  • illetve autóval max. 40 percre kelljen elutazni Budapesttől.

Ha bárki érintett még ezekkel a paraméterekkel, akkor jó szívvel javaslom a következő kirándulás- lehetőségeket 🙂

  1. Remete- szurdok és Remete- barlang a II. kerületben: Máriaremetén a Csatlós utcában meg lehet állni autóval, onnan szinte rögtön az erdőben vagytok, és a kék sáv jelzésen szűk 1 km-re található a Remete- barlang.
  2. Teve- szikla Pilisborosjenőn: a Kevélyhegyi Levendulamezőnél le lehet parkolni, a kék tanösvény jelzésen a Teve- szikla kb 1 km. Innen pedig további 1 km az Egri vár díszlete.
  3. Paprikás- patak völgye és vízesés Solymárnál: a Shell kútnál le lehet parkolni (ami a Hidegkúti út folytatásánál lévő Rózsika úton van), és onnan a sárga sáv jelzésen 500 m-re található a vízesés. További pár 100 m-nél kis homoksziklákat láthattok az út jobb oldalán, ahol előszeretettel mászkálnak a gyerekek.
  4. Dera- szurdok Pilisszentkeresztnél: a Szurdokvölgyi leágazásnál meg tudtok állni autóval, maga a szurdok érdekes- fahidas- kicsit izgalmas, kb. 1 km hosszú.
  5. Boldogasszony kápolna Pilisszántón, ami a falu szélétől lévő parkolóból kb. 600 m-re található. A Csillagösvény nevű út vezet oda, kopjafák állnak az út mentén. Ha már ott jártok, autóval is megközelíthető az Orosdy kastély, a kastély mögötti földúton kb. 300 m az erdőben a finom vizű Trézsi forrás.
  6. Zsivány sziklák, Dobogókő: különleges sziklaképződmény kb. 1,5 km-re Dobogókő központjától a kék sávon.
  7. Thirring körút Dobogókőn: össz. 2 km a sárga körséta jelzésen, érdekes sziklákkal és szép kilátásokkal az úton.
  8. Eszperantó- forrás, Piliscsév: Piliscsév pincesora igazán hangulatos, a Pincefalut meg lehet közelíteni autóval. Innen 1,2 km-re találjuk a piros háromszög, majd piros pont jelzésen a forrást. Ha jó erőben van a család, akkor a Csévi- barlangot is meg lehet nézni, ez további 400 m- re található.
  9. Pálos Fűszerkert Kesztölc határában: ha kicsikkel vagyunk, akkor azt javaslom, hogy a kesztölci temető felett álljunk meg az autóval. Onnan a zöld sáv jelzésen 1,2 km után találjuk a fűszerkertet. A mellette található réten el tudok képzelni egy jó piknikezést, labdázást – tágas kilátásunk van a környező vidékre.
  10. Macska- barlang Csobánkánál: Csobánka központjától a piros tanösvény jelzést kell követnünk, és kb. 2,2 km után a barlangnál találjuk magunkat. Ha kalandozunk még egy kicsit a Ziribár- hegy ösvényein, csodás kilátásban lehet részünk az Oszolyra, a Kevélyekre.
  11. Jági- tanösvény, Pilisszentiván: a sportpálya melletti parkolónál, a Villa Negra büfé előtt tudunk megállni, a zöld tanörvényt jelzést követve egy 4,3 km-es kört tehetünk könnyű terepen.

Jó túrázást kívánok! 🙂

Szeretettel:

Pálosi Adrienn, pszichológus- túravezető