Kedves Érdeklődők!

Folytatódnak az erdőfürdőzések, ezúttal péntek délután csodáljuk meg az erdő szépségét. Október közepén már nagyon színesek a fák, elkötelezett vagyok amellett, hogy ilyenkor minél több időt töltsünk a természetben.

Itt a helyed, ha:

  • kilépnél a monoton mindennapokból, és szeretnéd egy klassz új élménnyel nyitni a hétvégét;
  • szívesen elmélyülnél a fák, a növények életterében;
  • magadba szívnád az őszi erdő illatát, energiáit, színeit;
  • fontos számodra a lelassulás, a pillanat megélése, a megnyugvás.

A program jellegzetessége:

  • Célunk az lesz, hogy ráhangolódjunk a természetre. Hogy amikor belépünk az erdőbe, akkor ne a szavainkban- gondolatainkban elmerülve töltsük az időt, hanem a lehető legjobban átérezve a körülöttünk lévő teret, a növények, a fák hatását.
  • A program alatt viszonylag kevés szó esik majd köztünk, egyáltalán nem lesznek beszélgetős feladatok, energiánkat és figyelmünket a természetre és érzeteinkre fordítjuk.
  • Instrukcióim révén persze végig segíteni foglak Benneteket, hogy könnyebben ráhangolódjatok a környezetre. Semmi baj, ha nem vettetek még részt hasonló foglalkozáson, nincs szükség korábbi tapasztalatokra. Kis létszámban indulunk el, max. 10 fővel, hogy mindenkire tudjak figyelni, és válaszolni az egyéni kérdésekre.
  • Hatások, amiket érezhettek: regeneráció, feltöltődés, felfrissülés.

Gyakorlati tudnivalók:

  • 14.30-kor találkozunk a Hármashatár- hegyen.
  • Ülőpárnára, vékony plédre szükségünk lesz – amire le tudsz majd ülni, illetve be tudsz takarózni.
  • Az őszi napok hűvösebbek lehetnek, réteges ruházattal gyertek, jóleshet akár a sapka, sál, kesztyű is az egy helyben ülős feladatoknál.
  • Amit még hozz magaddal: folyadék, szendvics/csoki – ha megéheznél.
  • 17.30 körül végzünk a kiindulási helyen.
  • Ha van kedvetek, megihatunk utána egy csésze teát a Fenyőgyöngyében.

Részvétel:

  • A program min. 4 – max. 10 fő részvételével valósul meg.
  • Amennyiben a program meghiúsul (szélsőséges időjárás, a jelentkezők hiánya pl.), akkor arról mielőbb értesítjük a jelentkezőket.
  • A részvételi díj 4.000 Ft/fő, amit kizárólag átutalással tudtok rendezni számla ellenében.
  • A számlaszámot elküldjük a jelentkezőknek, a lemondás feltételeit az ÁSZF tartalmazza (onismeretiturak.hu).

Várlak Benneteket szeretettel!
Pálosi Adrienn, pszichológus