Jelentkezés: onismeretiturak@gmail.com

Kedves Érdeklődők!

A legutóbbi péntek délutáni túránk nagyon jól sikerült 🙂 Szervezek tehát egy hasonlót, amit megspékelünk azzal, hogy az út felét sötétben tesszük meg 🙂

Az önismereti kérdések egy része könnyed- játékos- ismerkedős jellegű lesz, emellett érintjük majd a félelmek kezelését is.

Gyakorlati tudnivalók:

– 18.30-kor kezdünk Piliscsabán a vasútállomáson. Ajánlom a vonatot, 38 perc alatt ott van a Nyugati Pályaudvarról, a 17.51-est kell majd elérnünk.
– Szokásos módon minden jelentkezővel egyeztetünk (telefonon vagy email-ben) a kirándulás részleteiről
– Táv: kb 6-8 km 200 m szintemelkedéssel.
– A séta alatt meg- megállunk, emellett párban végig beszélgetni fogtok.
– A tervek szerint 22.30-23.00 között fejezzük be a programot a kiindulási ponton, és ezzel elérjük az utolsó vonatot vissza Pestre.

Ajánlott: túrafelszerelés, FEJLÁMPA, folyadék, szendvics vagy némi csoki/keksz/gyümölcs.

Figyelem, figyelem:
– Ha szélsőséges időjárás elé néznénk, pl egész napos eső, akkor előző nap döntünk az elnapolásról.
– A program min. 6 fő részvételével indul el. Amennyiben előző nap 16.00-ig kevesebb, mint 6 fő jelentkezik, a program lemondásra kerül.

– Az outdoor önismereti program díja: 4.000 Ft.
– A fizetés kizárólag ÁTUTALÁSSAL történik május 18-i határidővel.
– A számlaszámot privát üzenetben küldjük el, tehát a jelentkezőkkel email-en/ telefonon egyeztetünk, a díjról a résztvevők számlát kapnak. A szervezéssel, részvétellel kapcsolatos egyéb kérdésekről az onismeretiturak.hu oldalon szereplő ÁSZF és Adatvédelmi tájékoztató az irányadó.

Várunk Benneteket szeretettel!

Pálosi Adrienn, pszichológus – túravezető
Oláh Klaudia – szervező