2024.07.20. Börzsönyi bringatúra

Szerző: Adrienn Közzétéve:

Kedves Érdeklődők!

Hangulatos nyári sportprogramra, börzsönyi bringázásra hívlak benneteket! Kismarosról indulva teszünk egy kb 50 km-es kört. Fel kell arra készülni, hogy az út első fele erősen hullámzik, azaz bőven kell felfelé haladnunk. Az út második felében lefelé jövünk vagy síkban haladunk a gyönyörű Dunakanyarban 🙂 Nem a tempózás lesz a lényeg, hanem hogy a csapat együtt haladjon, folyamatosan be- bevárjuk egymást, és többször is megállunk kávézni/ebédelni/fagyizni. A látvány és a közös sportélmény egy igazán szép nap eltöltésére ad nekünk lehetőséget.

Itt a helyed, ha:

  • szívesen töltenél egy nyári napot az elő- Börzsönyben és a Dunakanyarban,
  • szeretnél megismerni egy csodálatos erdei útvonalat kerékpárral (végig aszfalton haladunk);
  • szeretsz sportolni, és elegendő energiát érzel magadban, hogy egy nap alatt 50 km-t bringázz hegynek fel és le;
  • vállalod, hogy együtt tartasz a csapattal egész nap – arra lehet számítani, hogy csoportban lassabb a haladás, mintha egyedül vagy ketten- hárman tekerünk.

Gyakorlati tudnivalók:

  • 9.00-kor találkozunk Kismaroson (a pontos helyszínt egyeztetjük még), és 17.00 körül végzünk a kiindulási helyen.
  • Kötelező felszerelés: üzembiztos, biztonságos közlekedésre alkalmas és szabályosan felszerelt kerékpár, sisak, első- hátsó világítás, lakat, megfelelő öltözet (napszemüveg, esőkabát), naptej, némi élelem, víz.
  • Minden mást az időpont közeledtével fogok közzétenni.

Szervezés:

  • Jelentkezni az onismeretiturak@gmail.com címre elküldött email-lel lehet.
  • A programon csak akkor tudsz részt venni, ha kitöltöd az alábbi űrlapot, ezt CSAK EGYSZER KELL, az első Önismereti túrád előtt. Ezzel fogadod el az ÁSZF-et, és ekkor tudom elküldeni a számlát: https://palosiadrienn.com/kapcsolat/
  • A szervezés további kérdéseit (pl. pontos találkozási hely, időjárás, telekocsik, fizetés stb.) email- ben egyeztetjük, a részvétellel kapcsolatban a www.onismeretiturak.hu oldalon szereplő ÁSZF és Adatvédelmi tájékoztató az irányadó.
  • A program min. 8, max. 14 fő részvételével valósul meg.
  • A program díja: 4.900 Ft/fő (utazás, étkezés saját költségen).

Szeretettel várlak Benneteket!
Pálosi Adrienn, pszichológus- túravezető


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük