2025.10.11. Könnyű kerékpártúra: Esztergom- Párkány- Nagymaros

Jelentkezés: onismeretiturak@gmail.com

Kedves Érdeklődő!

Közel 90 fő jelzett vissza a FB-on, hogy jönne az „Önismereti túrák” által szervezett bringatúrára, íme a program! 🙂

Az Esztergom – Párkány – Nagymaros útvonalon gurulunk végig, ahol a megnyugtató természet, a folyóparti panoráma és a színesedő lombkoronák kísérnek bennünket.

Mire számíthatsz?

  • Közös, jó hangulatú tekerés változatos tájon
  • Szép kilátások a Dunakanyarra
  • Kajás, kávés pihenők, beszélgetések útközben
  • Igazi feltöltődés testnek és léleknek

Gyakorlati tudnivalók:

  • 9.30-kor kezdünk Esztergomban, az odautazást vonattal tervezzük attól függően, ki- honnan érkezik. Budapestről a 8.21-es vonattal lehet eljutni. A résztvevőkkel természetesen egyeztetünk az utazásról.
  • Táv: kb 30 km nagyjából sík terepen, 75%-ban bicikliúton, 25%-ban közúton.
  • A bringatúra alatt meg- megállunk, önismereti téma nem lesz, a lényeg, hogy odafigyeljünk egymásra haladás közben, és egyben maradjon a csapat 🙂
  • Ami kell: kifogástalan állapotú kerékpár a kötelező felszereléssel, ami ajánlott: megfelelő ruházat, bukósisak, folyadék, szendvics vagy némi csoki/keksz/gyümölcs.
  • A tervek szerint 16.30 körül fejezzük be a programot Nagymaroson, onnan vonattal lehet visszatérni Budapest felé. Aki elfárad, Szobnál vagy Zebegénynél is felülhet a vonatra, az erősebbek tovább tekerhetnek Kismaros felé.

Szervezés:
– Jelentkezni az onismeretiturak@gmail.com címre küldött email-lel lehet.
– A programon csak akkor tudsz részt venni, ha kitöltöd az alábbi űrlapot (ezt csak EGYSZER kell, az első Önismereti túrád előtt), ezzel fogadod el az ÁSZF-et, és ekkor tudom elküldeni a számlát: https://palosiadrienn.com/kapcsolat/
– A szervezés további kérdéseit (pl. pontos találkozási hely, időjárás, fizetés stb.) email- ben egyeztetjük, a részvétellel kapcsolatban az onismeretiturak.hu oldalon szereplő ÁSZF és Adatvédelmi tájékoztató az irányadó.
– Részvételi díj: 4.500 Ft/fő.

Várlak szeretettel!

Pálosi Adrienn, pszichológus – túravezető

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük