A márciusi női önismereti túrákra nagy volt az érdeklődés, bízom benne, az őszi túraszezonban is szívesen jöttök 🍁🍂🧡
Továbbra is zavarban vagyok a téma sokféleségét illetően. Beszélhetnénk az anyaságról vagy éppen nem anyaságról, testünk változásáról, érzelmeink hullámzásáról, a szingliségről vagy a párkapcsolati élet kérdéseiről, a szexualitásról.
Tudom, hogy sokan foglalkoznak Jean Shinoda Bolen Bennünk élő istennők című könyvének témájával – nem véletlenül! Most én is ezzel a tematikával készülök. Az istennő-archetípusokon keresztül áttekinthetjük különböző női szerepeinket és feladatainkat, miközben arra is ránézhetünk, merre vezetnek a vágyaink, és mit szeretnénk igazán megélni életünk jelenlegi szakaszában.
Ehhez kapcsolódnak tehát az önismereti kérdések és az OH kártyás feladatok. Na és persze instrukciók nélküli, kötetlen haladásra is számíthattok, hogy szabadságérzésünket is átélhessük 😄
Gyakorlati tudnivalók:
- 10.00-kor kezdünk a Normafán, és stílszerűen a Tündér- szikla felé vesszük az irányt 🧝♀️🪄 🦋 🌸
- Táv: 7-8 km 180 m szintemelkedéssel.
- A túra alatt meg- megállunk, és az adott önismereti témáról beszélgetünk.
- A tervek szerint 14.00 körül fejezzük be a programot a kiinduló ponton.
Ajánlott: túraruházat, túrabot, folyadék, szendvics vagy némi csoki/keksz/gyümölcs.
Szervezés:
– Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/JpnyFyonVB1vjRki7
– A szervezés további kérdéseit (pl. pontos találkozási hely, időjárás, fizetés stb.) email- ben egyeztetjük, a részvétellel kapcsolatban az onismeretiturak.hu oldalon szereplő ÁSZF és Adatvédelmi tájékoztató az irányadó.
– Részvételi díj: 4.500 Ft/fő.
Várlak szeretettel!
Pálosi Adrienn, pszichológus – túravezető