Kedves Érdeklődők!
Az az igazság, ezt a túrát ezzel a helyszínnel és tematikával tavaly ilyenkor is megtartottuk. De annyira jól sikerült, olyan szép emlék számomra (az útvonal is csodás ilyenkor ősszel és az önismereti kérdések is jól működtek), hogy idén is megismételjük.
Ezúttal Dobogókő hangulata és a Rám- hegy csodás panorámája gazdagítja önismereti túránkat.
Beszélgetéseink során az emberi tapasztalatok és érzelmek sokszínű világában merülünk el.
Felidézünk olyan élményeket, amelyek:
– az elengedésről szóltak,
– hálával és szeretettel teliek,
– melankolikusak, esetleg fájóak voltak,
– elsőre illogikusnak tűntek, de később értelmet nyertek.
Célunk, hogy megmártózzunk ebben a gazdag érzelmi kavalkádban, és ezáltal belülről is megerősödjünk – mintha egy puha, meleg kabátot vennénk magunkra az őszi erdőben.
Akinek még marad kedve és ideje, a túra után egy finom ebéddel is felmelegedhet az Eötvös Loránd Turistaházban. Már most nagyon várom! ![]()
Gyakorlati tudnivalók:
– 9.00-kor kezdünk Dobogókőn, a pontos találkozási helyet megosztjuk majd a résztvevőkkel.
– Telekocsikat fogunk szervezni a túrára.
– Táv: 7-8 km 320 m szintemelkedéssel.
– A túra alatt meg- megállunk, és az adott önismereti témáról beszélgetünk.
– A tervek szerint 13.30 körül fejezzük be a programot a kiinduló ponton, ezután jöhet az ebéd a csapattal (opcionális).
Ajánlott: réteges túrafelszerelés, túrabot, folyadék, szendvics vagy némi csoki/keksz/gyümölcs.
Szervezés:
– Jelentkezni az alábbi linken lehet: https://forms.gle/ns12fAJtZHa9EqQEA
– A szervezés további kérdéseit (pl. pontos találkozási hely, időjárás, fizetés stb.) email- ben egyeztetjük, a részvétellel kapcsolatban az onismeretiturak.hu oldalon szereplő ÁSZF és Adatvédelmi tájékoztató az irányadó.
– Részvételi díj: 4.500 Ft/fő.
Várlak szeretettel!
Pálosi Adrienn, pszichológus – túravezető