Kedves Érdeklődők!
Indul az új tanév, itt az ideje egy egész napos önismereti túrának! Töltsünk el egy szombatot a Börzsönyben, másszunk meg néhány vulkáni kúpot, gyönyörködjünk a jól megérdemelt kilátásban, beszélgessünk egy értékes és hasznos önismereti témáról útközben 🙂
Aktuális önismereti témánk: a pihenés különböző formái
- A pihenésről gyakran csak úgy gondolkodunk, mint a fizikai feltöltődésről: alvásról, semmittevésről, kikapcsolódásról. Pedig ennél jóval többre van szükségünk.
- Beszélgetünk a mentális pihenésről, amikor a folyamatosan zakatoló, túláradó gondolatokat kell lecsendesítenünk. Szó lesz az érzelmi pihenésről is, amikor a bennünk kavargó, olykor ellentmondásos érzések között próbálunk rendet teremteni. Illetve a a társas pihenésről, amikor arról gondolkodhatunk el, hogy az emberek vagy önmagunk társasága esik éppen jobban számunkra.
- Átnézzük a jó gyakorlatokat, és megnézzük, miben érdemes leginkább fejlődnünk, ha pihenésről van szó.
Gyakorlati tudnivalók:
– 9.30-kor kezdünk Márianosztrán, a pontos találkozási helyet megosztjuk majd a résztvevőkkel, telekocsikat fogunk szervezni az útra.
– Táv: 13 km 420 m szintemelkedéssel.
– A túra alatt meg- megállunk, és az adott önismereti témáról beszélgetünk.
– A tervek szerint 17.30 körül fejezzük be a programot a kiindulási ponton.
Ajánlott: túrafelszerelés, túrabot, folyadék, szendvics vagy némi csoki/keksz/gyümölcs.
Szervezés:
– Jelentkezni ezen a linken lehet: https://forms.gle/c2tJxnoXTX8suByx6
– A szervezés további kérdéseit (pl. pontos találkozási hely, időjárás, fizetés stb.) email- ben egyeztetjük, a részvétellel kapcsolatban az onismeretiturak.hu oldalon szereplő ÁSZF és Adatvédelmi tájékoztató az irányadó.
– Részvételi díj: 6.000 Ft/fő.
Várlak Benneteket szeretettel!
Pálosi Adrienn, pszichológus – túravezető