Kevéssé ismert túracélpontok tömegközlekedéssel jól elérhető helyeken

Kedves Túrázók!
Szuper, hogy sok ember a természetbe menekül a négy fal közül, és valaki azt is szereti, hogy sok embert lát kirándulás közben. Jóleső lehet a majális feeling 🙂 Érthető azonban az is, ha nem vágysz annyi emberre magad körül, ezért kiválogattam néhány kevéssé látogatott helyszínt.
A táv vegyesen 8-14 km közötti, tehát megfelelő lehet, ha nem vagy annyira sportos formában, de szívesen végig járnál egy szép útvonalat. Családoknak, baráti társaságoknak is jó szívvel ajánlom. Edzettségtől függően 3-5 óra alatt teljesíthetőek.
Azt is szempontul választottam, hogy a helyszínek tömegközlekedéssel jól elérhetőek legyenek (max. 1 átszállással Budapesttől kb 1 órára).
1. Pilis: Kesztölci körtúra (8,07 km és 322 m szintemelkedés)
A Nyugatiból Leányvárig vonattal tudunk közlekedni, onnan 10 perc alatt Kesztölc központjában, a Szabadság térnél van a busz. A zöld sáv jelzésen indulunk el, ami hamarosan a temetőn megy keresztül. Tovább egy betonúton fogunk haladni, majd jobbra letérve arról megcsodálhatjuk a Pálos Fűszerkertet. Emelkedő útvonalunk felvisz a Kétágú- hegyre, ahol mindenképp tegyünk egy kitérőt jobbra a menetiránynak, hogy megnézzük a hegyről a kilátást. Tovább a zöld sáv a zöld háromszögbe fog belefutni (postás útnak is nevezik), ezen kanyarodunk visszafelé. Szép kilátással szegélyezett úton oldalazunk le a Kétágú- hegyről, immár a kék sávon. Az Országos Kék pedig a már ismert zöld sávba fut bele a Pálos Fűszerkerthez közel, innen már ismerjük az utat visszafelé.
Az útvonalról mentett térkép:
https://turistautak.openstreetmap.hu/mentettutv-16196985790niz
2. Gödöllői- dombság: Szadai kör (13,82 km és 316 m szintemelkedés)
Szada a Stadionoktól 36 perc alatt helyközi járattal elérhető, a Dózsa György út 51. megállónál érdemes leszállni. A sárga kereszt jelzés kivisz a faluból, és amikor ott jártam, a sárga sáv jelzést választottam a Magyalos- tetőig. Innen a sárga kereszt, majd hamarosan a piros kereszt lesz a visszafordító, eztán pedig a piros sáv visz fel a Margita tetejére. Sajnos a kilátó megépítéséig még várni kell, most még csak egy geodéziai torony található a fák között. Innen az ismert sárga sávon jövünk vissza Szadára.
Az útvonalról mentett térkép:
https://turistautak.openstreetmap.hu/mentettutv-16196994203mj2
3. Mátra: hangulatos, vadon vidék Szurdokpüspökiből (9,66 km és 311 m szintemelkedés)
A Stadionoktól helyközi buszjárattal bő egy óra alatt elérhető Szurdokpüspöki. A Szabadság téren kell leszállni, és elindulni a zöld sáv jelzésen a Béke utca felé, majd azon tovább. Jobbról hamarosan lecsatlakozunk a zöld kereszt jelzésen, és ezen folytatjuk utunkat. Hangulatos dombságon haladunk a Nyugati- Mátra 7- 800 m-es gerincvonala alatt. A zöld sáv térít majd minket vissza, hamarosan a Diós- patak mellett halad utunk. A zöld sáv aztán visszavezet a faluba, a pincesoron keresztül térünk vissza.
Az útvonalról mentett térkép:
https://turistautak.openstreetmap.hu/mentettutv-1619701215hcov
4. Börzsöny: Naszály- kör Kosdról (11,07 km és 528 m szintemelkedés)
A Nyugatiban Vácig vonattal, onnan buszra szállva kb 1 óra alatt elérhető Kosd. Az utolsó „Erdészház” n. megállónál kell leszállni, és a Bányai úton már indul is a zöld körséta jelzés, gyakorlatilag ezen egészen a tetőig megyünk. Egy darabon becsatlakozik az Országos Kék is, gyönyörű panorámával oldalazunk a tetőre. Itt a geodéziai torony nem túl bizalomgerjesztő, de nem marad el a Duna felőli szép kilátás sem. Lefelé a sárga körséta, majd kék háromszög jelzést kell kövessük, és a Látó- hegyen megcsodálhatjuk a Dunakanyart. Visszafelé a sárga kereszt igazán hangulatos erdőn visz minket keresztül, egy idő után a már ismert zöld körsétán jövünk vissza Kosdra.
Az útvonalról mentett térkép:
https://turistautak.openstreetmap.hu/mentettutv-1619702135ph1z
Jó túrázást kívánok! 🙂
Pálosi Adrienn, pszichológus- túravezető